Szeretem a buszon, metrón az embereket nézni. Ruhákat, cipőket, arcokat, esetenként egy-egy jelenetet porszem életükből. Néha sok csodát, máskor unalmas dolgokat képzelek a felszín mögé. Azt hiszem, ez leginkább attól függ, én magam hogyan szemlélem épp a Nagybetűst. Lélegzetelállítóan szép nők kápráztatják a szememet. Összezsugorodom a fényüktől. Vajon minden nap ilyenek? És ha nem, mit csinálnak, mikor nem lélegzetet állítanak? A mi generációnk lemaradt az egyenruha-korszakról, aminek a legnagyobb előnye bizonyára az volt, hogy kiiktatott egy olyan tényezőt, ami miatt egyesek eleve hátránnyal indultak, lévén nem volt elég pénzük a drágára, a márkásra, ami nem kevés alkalmat adhat a kiközösítésre. Többek közt ezen a tényezőn gondolkodtam mostanában. Mit jelent ez ma, és mért van/lenne már teljesen más szerepe az egyenruhának, a divatnak, vagy akár az anti-divatnak?
Szegény-apu ma már nem csak két bolt közül válogathat. Egy világfalu polgárai vagyunk, ahol szinte már a választás okozza a legnagyobb nehézséget, már ha el tudjuk fordítani tekintetünket a ruhaipar kapcsán felmerülő környezeti károkról (Fenntartható életről, etikus ruházkodást is érintve már kifejtettem a véleményem).
Elérhetőbb a márkás, elérhető a filléres kínai utánzat, a középkategória, és egyidejűleg több stílus divatban van. Menő a retro is, és a gagyi is eladható. Ha a megfelelő darabokat kombináljuk, ízlésesen fel lehet öltözni szinte fillérekért, ha ruhacserékre járunk, vagy lomizunk, akár ingyen is. A gyerek kvázi-divatos, és legalább az öltözködés-probléma kipipálva.
Más kérdés, hogy Gazdag-apu szegénységi bizonyítványa, ha öt éves gyerek húszezres cipőt nyúz a homokozóban, de sokkal inkább, ha ivadéka úgy érzi, kötelessége a másik megszólása, akinek csak a gagyi jut.
Biztos nem csak nálam fordult elő fénykoromban hétfőtől péntekig öt váltás magassarkútól tornacipő-szakadt farmer kombóig. Ebben ma már semmi különös nincs.
Sokszor észreveszem, hogy magam is más vagyok az eltérő jelmezben. Sok-sok jelkép és szín, ami épp illik, avagy nem illik az alkalomhoz (ám a szándékaimhoz annál inkább). Van, hogy a ruha segít kialakítani a hangulatot. Máskor a hangulat kiált ruháért. Megint máskor jöhet az első kezem ügyébe akadó borzalom is, és eszembe sem jut mi van rajtam.
Vajon a mézhajú, titkok párájától harmatos testű gyönyörforrás nem tegnap este vetette-e le bordó bakancsát, s váltott a munkája, egy randevú, vagy egy felemelő könyv miatt az úgynevezett nőies mellett? Mégis ez az elragadó állókép lebeg előttünk, ezt raktározzuk el, adott esetben ez kísér el egész nap. Ilyenkor néha átöltöztetem őket. Miben tudnám még elképzelni?
Első találkozásnál nincs más támpontunk, mint a kinézet, aminek az öltözködés jelenleg elég domináns része. Maga az ember meg sem szólal, de a testtartása, a ruhái, aktuális szerepe, hangulati világa olykor feleslegesség tesz egy bemutatkozást.
Ismerjük a holdudvar-hatást. Feltételezzük bizonyos tulajdonságok együttjárását.
Mikor az öreg néni a metron a szemét forgatja, s távozik sértetten, „mai fiatalok” felkiáltással, pedig épp a helyed akartad odaadni. De a ruhád fekete, az emblémáid ordítanak, bizonyára huligán vagy, s mint minden valamirevaló huligán, tiszteletlen. S ez a lefitymáló hozzáállás a nénik eme csoportja részéről időnként valóban dühöt, és huligános attitűdöt alakít ki egyesekben, amit minden nénivel szemben tanusítani fog, akiket viszont ez megint csak negatív tapasztalathoz juttat.
Ímé az ördögi kör.
De vajon mennyiben van igaza a néniek?
Melyik szerep vagy a sok közül?
Gyakran eltöprengek ilyenkor rajta, vajon a külső, a ruházkodás, a hajviselet önmagunk kifejezése, vagy sokkal inkább elrejtése? Hiszen egyrészt másokhoz kapcsol, de gyakran el is távolít.
És mi a helyzet a bálvány-pólókkal? Amit Tőle kaptunk, amit Akkor viseltünk, s ami a múltba repít egy perc alatt, s így erősen és újra tizenhat évesen indulunk a harcba. Ezt az üzenetet az egész bolygón csak néhányan tudják leolvasni. És talán éppen egy mackónadrágról.
A divat, mint tudjuk, egyszerre fejezhet ki valahová tartozást és egyediséget. Ugyanaz a ruha. Akár ugyanazon a napon. Más kontextusban más jelentést hordoz. Legalábbis korábban így volt…
Egyzőterem-szálkás öltöny-nyakkendős férfi egy elegáns étteremben. Gondolom nem nehéz megidézni a szituációt. Most lássuk őt az aluljáróban, amint leül a pankokhoz. Nem a fogadtatásról beszélek. A pankoknak talán mindegy is ki ül le melléjük.
Elindul a tömegbe százast kérni (lement a cukra és csak ennyi kell két kiflire). Vajon ő kap-e előbb, vagy kékhajú barátja? A kérdés persze költői, a példa pedig, bár tiszta, de elgondolkodni érdemes lehet rajta.
Erről rögtön asszociálok is az egyik kedvenc klippemre:
Annyi bizonyos, hogy az öltözködéselég népszerű közlési csatorna. És mivel kétségtelen tény, hogy nem tudunk nem kommunikálni, az öltözködésre is igaz, hogy esetlegességével is üzen. Utalhat társadalmi státuszra, vagyoni helyzetre, az ügyfél tiszteletére, stílusra, világnézetre, mint régen, de rengetegüzenetet hordozhat még ezeken túl és ezek mellett.
Megfigyelhetjük, hogy az anno anti-divatnak nevezett irányzat követői is több rétegből állnak, aminek egy része igenis törődik a külsejével, sok időt fordít rá, az már más kérdés hogy szándékosan az aktuálisan divatos „negatívját” választja. Amikor lázadni kívánunk, és csatlakozunk egy szubkultúrához, ahol gyakorlatilag ugyanolyan elvárásoknak felelünk meg, mint a mainstream kultúrában.
A divattal viszont határozottan történt valami.
Akár az utcán, akár egy szekrényen belül is megfér egymással répagatyó és trapéz, elegáns és sportos. A cicababa, aki akár fétis-partyra, vagy gót buliba is lazán bekopoghatna. Gondolom a felnyírt hajú lány szegecses tűsarkúval, szakadt, ám méregrdága ruhákban sokaknak megvan.
Eleinte meghökkentem az extrémitás eme fokán. Mostanra sikerült elfogadnom. Hajdanán a lázadásnak megvoltak a maga törvényei. A 21. század ezt is félresöpri. A lázadás ellenlázadásaként asszimilálják az anti-divatot. Véletlenszerűen kiragadnak elemeket (és ezt az akciót a divatban újra és újra végrehajtják), a trendivel kombinálják, teljesen más jelentéssel ruházva így fel. Csakhogy a szemlélő automatikusan a régi jelentést látja bele, remek eszközt kaptunk az érzelemkeltésre, manipulációra. A jelentésrétegek viszont újra-és újra egymásra rakódnak, mintha egy falat festenének le hetente más színnel. Ám mi történik, ha elkezd lekopni a festék?
Ugyanakkor előfordulnak még tiszta stílusok. Időnként tényleg ideológia van az öltözködés mögött. Egyre kevésbé támaszkodhatnuk viszont erre.
Lassan eljutunk oda, hogy a klasszikus-elegáns lesz meghökkentő. De az is elképzelhető, hogy szép lassan egyetlen masszává olvadunk össze, ahol az egyetlen közös az lesz, hogy senkinek semmi köze már a tiszta stílusokhoz, és szabadon magára kap bármit, ami a keze ügyébe kerül. Innen viszont egy lépés csak az egyformaság.
Hová lenne a mai ezerarcú ember, ha eljönne egy utópisztikus világ, ezer jelmezünket egyenruhára cserélnénk, máglyán végeznék az emblémák, felnyírt lila hajak és merev öltönyök egyaránt?
Ugyanúgy a külső alapján ítélnénk. Viszont nagyobb szerepet kapnának más tényezők, mint például az alkat, a testtartás, amit ma könnyen korrigál egy laza ruha, vagy elfeledtet egy csodálatos hajkorona.
Kevesebbek lennénk egy kommunikációs csatornával, amit annyira megszoktunk, ugyanakkor nem ismerünk teljesen, mert folyamatosan átalakulóban van a nyelv, amivel él. De azt sem tagadhatjuk, hogy rengeteg időt és pénzt takarítanánk meg.
És hogy milyen következtetést vonnék le mindebből?
Csak annyit, hogy felesleges túl komolyan venni.
Aggassuk magunkra üzeneteinket, de ne feledkezzünk meg arról, hogy bár öt perc alatt elegáns dámává alakulhatunk szakadt beatnikből, lelkünk szakadásait befoltozni nem ilyen egyszerű, s hogy ezek valóban nem többek textildaraboknál, akármily sikkesek avagy előnyösek is legyenek.
Tartsuk észben, hogy a divatipar mekkora környezetterhelés jelent a bolygónkra. Járjunk cserére, vagy turizzunk. Ami nem kell, adományozzuk el.
És mielőtt megítélnénk a metron szemben ülő igénytelen, fantáziátlan egyént, idézzük fel életünk legrosszabb napját, és az akkori külsőnket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: