1.0Abibloghttps://abiblog.cafeblog.huAbigailhttps://abiblog.cafeblog.hu/author/abigail/<p>Ezen a nyáron a barátaimmal Szlovéniában töltöttünk néhány napot.</p> <p>Igazi hegyek között, amikre mindig is az önmegvalósítás és a szabadság szimbólumaként tekintettem. <br /> <br /> Megpróbálom leírni mit éltem meg.<br /> <strong>Csendet.  Békét. Integritást. Alázatot. Hálát. Gyászt. Döbbenetet. Bizonytalanságot. Félelmet.</strong><br /> Ott a mélység felett döbbentem rá milyen kicsi a veszély, és milyen magasságokba juthatunk el, ha nem a szakadékra, hanem a szépségre koncentrálunk. <br /> <br /> Ahová mi fújtatva kaptattunk fel, oda kényelmes tempóban gyerekek kapaszkodtak, sőt lefelé jövet egy férfit láttuk kisbabával a hátán , azzal a könnyedséggel, amivel mi a Dunára ugrunk le bográcsozni.</p> <p><br /> <br /> A leghajmeresztőbb élményben mégis akkor volt részünk, amikor a Čadrg nevű  ökofalut látogattunk meg, fel a szerpentineken. Hátborzongató mélységekre tekintettünk ki az ablakon, miközben a harminccal való haladás is száguldásnak tetszett.<br /> <br /> Lefelé menet szembejött egy feltehetően helyi lakos egy terepjáróval. Mivel neki volt elsőbbsége, megkíséreltünk felfelé visszatolatni, de csak lefulladni sikerült, azt viszont igen hamar. Ekkor a helyi letolatott a szakadék peremére, hogy elférjünk mellette, miközben maroktelefonját az egyik kezében tartva cseverészett, és még egy bájos-bátorító mosolyt is villantott felénk miközben leesett állal elhaladtunk mellette.<br /> <br /> Ezen azóta is gyakran elgondolkodom.<br />  Mi is lehetnénk ő, ha épp ott élnénk. Mi is élhetnénk ott, ha úgy döntenénk. Elindulhatunk már holnap, ha valóban elindulunk.</p> <p>A módszer nem bonyolult.</p> <p><strong>Együtt lenni az érzéssel, elmerülni benne.</strong></p> <p><strong>Rátalálni a szükségletre.</strong></p> <p><strong>Felelősséget vállalni a szükségletért.</strong></p> <p><br /> Ez a ciklus olykor hónapokig tart, de időnként percek alatt lezajlik. <br /> <br /> A <strong>döntés</strong> olyan <strong>kulcs</strong>, ami szinte bármilyen zárat kinyit.<br /> Számomra ennek a gyakorlata volt Szlovénia. Nemet mondani a félelmeimre, a talán nem is létező elvárásokra, és igent mondani önmagamra. Azóta is gyakorlom.</p> <p><br /> <em>“Ha az örömöd attól függ, hogy valaki mit tesz, illetve mit nem tesz; akkor csapdába estél, mert azt nem tudod irányítani, hogy mások mit gondoljanak vagy tegyenek. De ha felfedezed, hogy az örömöd senki mástól nem függ, csak magadtól, akkor felfedezed a legnagyobb szabadságot, ami lehetséges, és ami még legvadabb álmaidat is felülmúlja. A boldogságod attól függ, hogy TE minek tulajdonítasz jelentőséget.”</em><br /> <em>Jerry Hicks</em><br /> <br /> Senkinek nem lehet akkora hatalma felettünk, hogy megakadályozzon minket a szabad döntésben (az extrém helyzeteket most hagyjuk ki) .  <br /> Mi húzzuk magunkra a takarót, mi nem nyitjuk ki a szánkat, és mi törünk ki gyilkos haraggal a szemünkben olyasvalakit vádolva, aki nem is kért tőlünk semmit. <br /> Mi követjük el az erőszakot önmagunkon, amikor újra és újra<strong> nemet mondunk a saját szükségletünkre</strong>, és helyette valaki más jólétéért vállalunk felelősséget.</p> <p><br /> Sőt, kétségbeesésünkben akár Anyu és Apu helyére ültetünk szívünkben egy olyan személyt, aki talán nem is kívánta ezt a szerepet, akit elborzaszt ez a szűkös vörös kis barlang, talán sosem járt még hasonló helyen. <br /> Aki pedig nem tud mit kezdeni ott magával, kínjában, bezártságában talán törni-zúzni kezd.<br /> Lehet egyáltalán hibáztatni?<br /> <br /> Sokszor kapom oda a fejem egy kritikus megjegyzésre. De túl is tudok jutni a <strong>másikkal empatizálva</strong> egy egómat sértő megjegyzésen. Nem életbevágó, hogy meggyőzzem az igazamról, a hasznosságomról. Nem minden találkozás vizsga, nem kapunk mindenre jegyet. <br /> Ez pedig csak akkor sikerülhet, amikor nem visszajelzésekből és szeretetmorzsákból kaparom össze az adagomat. Én találom meg az utakat, ahol igazán meg is tudom élni a szükségleteimet. Hogy a legfontosabbakat említsem: <strong>kapcsolódást, megértést, őszinteséget, valahová tartozást, az élet szolgálatát</strong>. Mindezt az EMK gyakorlása közben.<br /> <br /> Egyre több visszajelzést kapok hiteles személyektől, akikben bízhatok, és egyre inkább megbízom a saját érzéseimben is. <br /> Fel tudom mérni, ki az, aki a kritikával segítségemre van, és ki az, aki nem rólam, hanem saját kétségeiről beszél.<br /> A bíránkat is mi választjuk.<br /> És nem, nem a bólogató kutyáknak kell hinni. Nem csak arra kell hallgatni, aki szépeket mond rólunk.</p> <p>De különbség van építő és romboló kritika mögött. A különbséget a másik szándéka jelenti. Bosszút akar-e állni rajtam, vagy próbál úgy fogalmazni, hogy meg is tudjam hallani? Van abban valami, amit mond, csak nehezemre esik meghallani, vagy semmi konstruktív szándék nincs mögötte?</p> <p>Az önmagammal való kapcsolatom, és az önmagam iránti bizalmam nem csak megvéd az <strong>ártó szándéktól</strong>, de segít egyenesen <strong>áttranszformálni</strong> azt: a látszólag <strong>agresszív szándék is vagy segélykiáltás,</strong> de mindenképp egy <strong>kielégítetlen szükséglet</strong>ből táplálkozik.<br /> A békém megőrzésének feltétele, hogy az adott nap adott percében bizonyos szükségleteim ki legyenek elégítve. <br /> Nálam a kontroll, de nálam a felelősség is. <br /> Ha mégis kevés jutott valamiből, világos, hogy nem a szomszéd lesz a hibás. <br /> Sokszor nemet kell mondani először, hogy igent mondhassak valami másra. <br /> <br /> Másoknak könnyebben jött babával a hátukon, mint nekem a félelmeimmel, de érzem, hogy végre saját úton járok. <br /> Ahol a hatalmas hegyek nem bezárnak, hanem védelmeznek és gyönyörködtetnek. <br /> <br /> A kapcsolódás örök. <strong>Egyetlen szükségletünk sem köthető egy másik emberhez.</strong> <br /> Az egyetlen személy, aki nélkül nem élhetek, én vagyok.</p> <p> </p>richhttps://abiblog.cafeblog.hu/files/2016/12/20160811_142634-150x150.jpg150150