„A legjobb kiút mindig az, amelyet végigjársz.” /Robert Frost/
Ezredszer, sőt, százezredszer belecsúszva a kétségbeesés, tehetetlenség, fásultság mocsarába, lám kiverekedtem magam újra. Mintha egy hajszálnyit könnyebb lenne, mert tudom mi fog történni, és azt is megéltem már, hogy hogyan tarthatom fel a kapcsolódást közben magammal. Persze nem mindig sikerül.
Tudom, hogy keresztezik még az utam hasonlók, és lesz, amelyikbe belecsúszok. Olyan ismerős és meleg érzés az egykor volt nyomor szorítása.
Amikor minden irányból körülölel, és bár nem látok kiutat sehová, de elzárja a világ közönyét is… és a melegség, a nyomás, a jelenlét biztonságát adja, és oldja a magányt, még ha súlyos áron is.
Az én életem történetében a megszokás sóliszt bálványaival legnehezebb mit kezdenem.
Valaki egyre többször bukkan fel bennem vigaszként és támaszként, még ha a pánik csótánya közeleg is.
Ő, a szemlélő nyugalomban figyel, elfogadva az eljövendőt, bármi legyen is az, és amikor ő bennem elérhető, még egyedül sincs magány. Sőt, olyankor van igazán létezés. Meditáció után, közben gyakran felbukkan.
Olyankor érzem a mocsár szagát, és felháborodás, feszültség, és düh éled bennem, mert olyankor látom, hogy a szabadságom, az önelfogadásom, a szeretet mind ott van karnyújtásnyira tőlem, csak még nem sikerült olyat kérni magamtól, amire igent tudok mondani.
Egy olyan stratégiát szeretnék találni, ami a megszokás biztonságát adja, a mocsár stabilitásával fog körbe, és mégis szabadságot, döntést, integritást is.
Meditálok, belemegyek, beleveszek az érzésbe. Utólag is felidézem, elemezgetem, rezgetem.
És egyre jobban ismerem a történetét, az idegi kapcsolataim labirintusát, melyek ugyanarra az útra terelnek újra, újra, újra, örökkévalóságnak tűnő ideje már. Családállítások, szomatodrámák, érzések és szükségletek, önvizsgálat, gondolat-megkérdőjelezés, energiamunka… mind ugyanazt a színt és mintát festik fel elmém vásznára.
Talán nem is az a kiút, amit annak hittem? Talán okkal vagyok még itt. Ha végiggondolom, a mocsárban hallottam meg először a saját hangomat. Itt mondtam először nemet a követelőző hangoknak, és itt éltem meg ordibáló dühös önmagam megértését is. Talán mégiscsak ez a legjobb kiút. Nekem.
Van, hogy hálás, könnyed, és boldog vagyok, mert rálátást kapok, megértést, és önelfogadást. A körök pedig ismétlődnek, amíg meg nem találom a középpontot. Hálás vagyok, hogy szóba álltam önmagammal, és folytatván az utat, próbálom felvenni, sőt, stabilizálni vele a a kapcsolatot. A Őrzőmet, a Felső Énemet, Atmant, az Önvalót, a Forrást. Elfogadást, megbecsülést, gyógyulást, öngondoskodást.
És fejest ugrok megint befelé, önmagamba, mélyen a fájdalomba.
Ez a régi gondolkodós vers jutott eszembe. Egy olyan időből, amikor még főleg intellektuális úton próbáltam magam megszerelni, és megszeretni.
Faláb
Tiszta arcod
Nem mutat mást
Mint mosolyt és hálát
Üres szavakért
Hiába sírsz kecses vállaikra
Ciánt fecskendnek álmaidba
S tükörképed
Évek színezte ránc-betűit
Egyetlen olvasóként
Számbavéve:
A tanulság
Hogy hazugság
Mit könyvekbe írnak
És minden ölelés
Puszta menekülés
Ferde a minta?
Rövid a fonál?
Inkább Te szakadj
Mint a minta
Ismételd csak végtelen körökben
Önnön regényed monológjait
Csak dobd el
Miért szenvedtél
Feledd, amit elhittél
Folytasd, amit elrontottál
Csináld, ha beledöglesz
Ha nem is marad más
Csak kényszerű folytatás
Lelked téglái közt
Csak Te látsz át
Hol egy dacos gyermek áll
A vágyak kiégett udvarán
Csak egy villanás
Az átalakulás
És előtted állsz
Falábon vársz
Rég elunta már
Keresni a mintát
Ráncos arcod rajtad nevet
Mert lelked csak testként
Tested falábként botlik a valóságba
Hatalmat hordozni hitvány pótlék
Szálkái a világ testében
És kettétörnéd rajtuk anyagát
Hadd repedjen a szépség közönye
Sikoltson feléd némaságuk
De megint villanás
Kényszerű alakulás
Maszkod felveszed
Az órákat
Egyenként tervezed
Csak Te kapkodsz levegőért?
Vagy más is az övét szövi
És ugyanezt kérdi
Rokon mintája felett?
Más fonalát nézni egyre
Újat kezdeni ha lehetne…
A két álom csak kettő marad
Két iker-magány fakad
És négyfelé szakad
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: