Hogyan váltsuk meg a világot?

„Soha ne halld meg a gondolatokat! Nézz a gondolatok mögé, ahol szükségleteket fogsz látni.”

/Marshall Rosenberg/

Ha ismerjük az erőszakmentes kommunikáció lépéseit , azt gondolhatnánk, meg vagyunk mentve, és hozzá is kezdhetünk világmegváltó terveink megvalósításához..

 Eleinte magam is így voltam vele: végre, végre meg tudom majd értetni magam, végre oda tudok figyelni másokra.

Ajánlgattam is boldog-boldogtalannak: Ismered az EMK-t?

Hasonló reakciókat kaptam, mint a Nulla hulladék népszerűsítési törekvésemben:

Egy könnyed, kedves, lesajnáló, ám szeretetteli legyintés. Ez akkoriban még mélyen megérintett. Újra és újra megkérdeztem magamtól:

Miért nem értenek meg?

Mára pontosítottam a kérdést: Miért muszáj, hogy megértsenek?

Még a kezdeti időkben, egy iskolai könyvtárossal beszélgettünk: megemlítettem, hogy érdemes lenne szelektív gyűjtőket elhelyezni (ha már ökoiskolában vagyunk), elkezdeni komposztálni (ha már rendelkezünk komposztkerettel).

Kolleginám reakciója annyi volt, hogy erre nincs idő egy iskolában, millió fontosabb dolog van a szelektív hulladékgyűjtésnél, majd én is meg fogom érteni…

Megértenem azóta is csak az ehhez kapcsolódó érzéseimet sikerült.

Dühöt, csalódottságot, döbbenetet éreztem. Szükségem volt tiszteletre, kommunikációra, méltóságra, figyelembe vételre.

Ma már úgy gondolom nem feladatom mindenkit meggyőzni, és teljes tudást átadni, és semmivel sem leszek több vagy kevesebb mások pozitív vagy negatív ítéletétől.

És hiába fantasztikus az EMK, ha ajtóstul rontunk a házba, többet ártunk, mint használunk, és észrevétlenül erőszakosabbá válunk mint azok, akiket lekicsinylően sakáloknak hívunk.

Botladozó zsiráf

Kezdetben nehéz volt megszokni a zsiráf-létet. Botladoztam ezeken a hatalmas lábakon. Mesterkélten, mereven mozogtam.

Talán azért is volt nehéz, mert nem kaptam oktatást a témában. Kezdetben csak a könyv volt. Aztán a videók, majd az EMK Cafe.  Azóta pedig majd minden héten áldozunk a zsiráf-istennek, ahogy az egyik barátom frappánsan megfogalmazta, a tízpercezések keretében, ld Diád gyakorlat.

 Azt mondják, a heurisztikus, felfedező tanulás épp azért juttat alkalmazható, élő tudáshoz, mert a magunk kárán mi jövünk rá a titkokra, és mélyen a csontunkba ég nem csupán, hogy mit hogyan érdemes, de annak a bizonyossága is, hogy miért.

Eleinte zsiráf köntösbe bújva sakálkodtam, meg akartam váltani mindenkit, holott elég távol voltam még az EMK alkalmazásától.

Életem végéig lesz hová fejlődnöm, hiszen nem létezik tökéletesen asszertív ember, amiként tökéletes ember sem, így bevallhatom: a zsiráf füleket a mai napig a legnehezebb felvennem.

Még ma is gyakran kihívást jelent úgy figyelni a másikra, hogy ne a gondolatait, az esetleges vádjait halljam meg, hanem próbáljak ezek mögött a szükségletre figyelni.

Az alapszabályok

„Soha ne halld meg a gondolatokat! Nézz a gondolatok mögé, ahol szükségleteket fogsz látni.”

Néhány év eltelt, és meg is fogalmaztam magamnak néhány szabályt, amiket egyre könnyebb betartani.

Ítéletmentesség

Régebben megpróbáltam korrigálni másokat. Pedig én sem vagyok minden tudás birtokában. Egy nap talán én leszek ő, esetleg én voltam ő.  

Nagyon sok embert csak akkor foglalkoztat egy probléma, ha közvetlenül érinti. Az ő világában nem fér bele a bolygó sorsa, az éhínség megfékezése, vagy a felelősségünk a világért. Talán el van foglalva egy beteg hozzátartozója fájdalmával. Talán sosem törődtek vele a emberek, és nem fáj látnia az emberek kínját.

Miért hisszük, hogy a mi igazságunk az egyetlen járható út? Vajon mit mondanánk évvel ezelőtti önmagunknak? Korántsem sikerül mindig, ám ha nem is sikerül, már siker, ha észrevesszük saját ítéleteinket, és megpróbálunk mögé látni honnan jöttek? Milyen kielégítetlen szükséglet van mögöttük?

Megfelelő talajban egyetlen magból is fa lesz

A mondanivalót igyekszem a hallgatósághoz igazítani. Annak mesélek, akit érdekel, de az ilyen személyeknek sem tartok már kiselőadást.

Nem bocsátkozom meddő vitákba sem, de nem azért mert „én vagyok az okosabb”, egyszerűen csak másra kell az energia.

Fontosnak tartom felismerni ha másik nem óhajt empátiát adni, és nem érdekli a téma. Talán a jómodor parancsát követve végighallgat, de garantáltan nem keltjük fel az érdeklődését.

“Kis lépésekkel”

Így van ez a gyerekeknél is. Ha csak a hibák kijavítására fókuszálsz, és nem veszed észre az értéket az igyekezetében, a tetteiben a negatív energia lesz túlsúlyban, és a lelkesedés hamar elfogy.

Talán szakmai ártalom (tanító néniként dolgozom), hogy mindenkinek meg akartam mondani a frankót. Segítő szándék vezérelt, de akárhányszor is ütköztem a falnak, csak visszapattantam. A szavaim nem ablakok, hanem falak voltak.

Amint felismerem, hogy nem vagyok kislexikon, az élet pedig nem egy versenypálya, az elért eredményeket, értékeket sikerül magamban is megtalálni, megélem az integritást, az önbecsülést és a fejlődést.

Töltekezés

Hogy mi történik a tízpercezések alatt?

Tulajdonképpen ez is szükségletek kielégítése. A kapcsolódás, a megértés, az integritás iránti szükségleté.

A tökéletes megértés lehetetlen, azt csak önmagunktól kaphatjuk meg. De egyes fájó pontunkra reflektorként világíthat rá a másik ember figyelme, és empátiája által magunkra látva elmozdulhatunk egy örömtelibb, őszintébb irányba. Ott meséljünk, ahol érdeklődést találunk.

Kevés ember van, aki mindenestül kíváncsi ránk, a valóságunk teljességét pedig lehetetlen átadni. Ám ha kiválasztjuk a lényeges pontokat, a jelentőségteljes élményeket, és ezt sűrítve tudjuk átadni olyasvalakinek, aki valóban figyel, hihetetlen dolgok történnek. Megszűnünk szigetnek lenni.

Ott és akkor a másik érti a fájdalmunkat, osztozik a derűnkben. Természetesen nem a mi derűnk tökéletes megfelelőjét fogja érezni, de az ő lelkén átszűrt szubjektív megélés lesz a tükrünk a miénk analógiájaként, ezzel segítve a kapcsolódást önmagunkhoz.